Tündét sokáig igyekezett az RTL valamiféle szeretni való kis áldozati báránykának beállítani, akinek kvalitásait a csatorna kegye folytán végre megismerheti a nagyérdemű. Ebbe még az is belefért, hogy amikor a parlamenti karácsony alkalmával a ház elnöke megkérte a szervezőket, hogy ne hozzanak egy volt pornóst az ország házába – kikérték maguknak és az összes X-Faktorost letiltották a fellépésről. Elvégre miért is ne léphetne fel gyerekek és hazánk főméltóságai előtt egy olyan énekes, akinek pár évvel ezelőtt még a kamrák előtt vizeltek a szájába...?
Tünde amúgy meg is maradhatott volna a meg nem értett és az élet által érdemtelenül pofozott kislány szerepében, ha pártfogói nem követik el azt a hibát, hogy elküldik a dzsungelbe, ahol a napi események tükrében eléggé élesen sikerült árnyalnia az eddig kevésbé ismert jellemvonásait.
Jelesül: Baromi lusta, elviselhetetlenül hisztizik, szimulál, iszik, mint a gödény, ráadásul ezekkel egyetemben az arca akkora, mintha legalábbis aranylemezekkel lenne a WC fala otthon kitapétázva.
Akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az első adandó alkalommal félmeztelenül ült a kádba Fördös Zével.
Krasznai korábban sokat panaszkodott a sajtónak, hogy kevés a fellépése, amit egyszerűen nem ért és az a gyanúja, hogy talán diszkriminálják a múltja miatt. Pedig a szereplését látva lehet mindösszesen arról van szó, hogy az életben nincsenek mellette az RTL dizájnerei, akik óriási energiát belefektetve próbáltak meg gyémántnak látszó tárgyat csiszolni, valamiből, ami bizony egyáltalán nem az.
A lenti videóban megnézhetjük Tünde utolsó napját, mielőtt a besokallt nézők hazaküldték volna.
Tünde utolsó 24 órájának rövid krónikája egyébként ez:
Berúgott, mint az albán szamár. Éjfél felé bevonult a dzsungel rejtekébe hányni, mint a fűrdőskurva. Másnap, mivel a másnaposságtól alig látott szimulálni kezdett egy ismeretlen, ámde nagyon is súlyos betegséget, párhuzamosan mindenkibe belekötött, aki véleménye szerint nem volt elég megértő az állapotával kapcsolatban. A bátorságpróbán szintén addig hisztizett és szimulált, míg lecserélték.
Miután este a szavazatok összeszámlálása után toronymagasan neki járt a hazafelé szóló repjegy, a többiek ellenszavazat nélkül megegyeztek abban, hogy nála elviselhetetlenebb és arrogánsabb szipirtyót még nem hordott a föld a hátán és a jó Isten áldj meg a kedves nézőket, hogy ezt a mételyt kivágták köreikből.
.
Krasznai Tünde utolsó napján kimutatta a foga fehérjét
Hát ez van Tündi! Majd kiderül, hogy a produkciód után milyen kereslet lesz a fellépéseidre. Gyanúnk szerint ismételten tovább fog csökkenni az érdeklődők száma a művészeted iránt.
Ha tetszett a cikk nyomj egy megosztást!
.
Utolsó kommentek